2010. május 2., vasárnap

Startup, Mashup ...

Vajon mivel tudjuk becsalogatni a látogatókat az oldalunkra? Mivel tehetjük érdekesebbé a tartalmat és vezethetjük olvasóinkat A-ból B-be? Ha kíváncsi vagy, olvass tovább!

Milyen egy jó weblap?

Mindenképpen olyan információkkal kell szolgálni az adott oldalnak, ami érdekes a látogatók számára és egy helyre gyűjti a fontos, lényeges oldalakat, linkeket a témával kapcsolatban. Ha fontosnak érzünk egy két forrást megemlíteni, melyből mi is dolgozunk, akkor tegyük. Ezzel alátámaszthatjuk a tartalmunkat és esetlegesen onnan vagy éppen azon az oldalon olyan információra lelhet az olvasó, amit mi nem tartottunk annyira érdekesnek vagy fontosnak vagy egyszerűen csak elsiklottunk felette. 
A terület webes reprezentáltságából azonban hiányolom, hogy nagyon kevés magyar nyelvű, komolyan vehető és releváns forrás van, illetve kevés az olyan oldal is, ahol arról olvashatunk, hogy hol található Marilynről nagyszabású kiállítás, gyűjtemény, amit érdemes a rajongóknak megtekinteni. A fontosabb állomásokat, mint például Hollywood-ban a csillagos-kézlenyomatos sétány, vagy éppen, hogy melyik temetőben helyezték nyugalomra, ha esetleg egy virággal szeretnénk kedveskedni neki..szerintem ezek egy rajongó számára mind érdekes és hasznos információk lennének. 

Mivel bővítsem az oldalt?

Ha nagy lenne a felhasználóimnak az aktivitása, akkor mindenképp fontosnak tartanám, hogy időnként feltegyem magamnak a kérdést, hogy vajon mivel bővíthetném még vagy szolgálhatnám ki a látogatóim kíváncsiságát vagy egyéb extra kéréseit. Mondjuk minden hónapban lenne egyszer lehetőség, hogy elmondhassák mire vágynak még és a legtöbbet elhangzott kérést teljesíteném. Fontos, hogy egyszerre csak egyet, nehogy a minőség rovására menjen és essen az oldalam színvonala. Fontos meghallgatni a kéréseket, hiszen ha látják a látogatók, hogy fontosak és nem süket fülekre találnak a kéréseik, akkor komolyabban is veszik a dolgot és vissza fognak látogatni máskor is. Ez pedig nekünk jó.

Mindenkinek legyen szavazati joga! 

Az lényegesen hátráltatja egy weboldal előremenetelét, ha a szerkesztő csak a saját szája íze szerint munkálkodik és nem veszi figyelembe az olvasóinak az igényeit. Fontos a családias és közvetlen légkör, hogy ne formális keretek között töltsék idejüket az olvasók, hanem olyan légkörben, amit ők is élveznek, élmény és kikapcsolódás legyen az egész számukra is. ha eleget teszünk a kívánságoknak, akkor viszont is csupa jót kapunk és látogatott oldalra tehetünk szert, és nem lesz a mi weblapunk is a sok száz, esetleg ezerből csak az egyik. A folyamatos fejlesztés és bővítés elengedhetetlen, az újdonságokat mindig idejében kell közölni. Ha naprakészen vagyunk és mindig van valami új, érdekes és olvasmányos az oldalon, akkor nem csak végszükség esetén, a halálra-unás ellen jönnek a látogatók.  

Milyen menüpontok lennének az oldalon? 

Mindenképpen lenne link-galéria, az érdekesebb és fontosabb oldalakra. Ha változás van azt már a kezdőlapon is közölni kell. Egy fórum-részleget is biztosítanék, hogy kibeszélhessék magukat a látogatók, blog-lakók. 
Lenne képgaléria is, ahol a képhez hozzá lehetne szólni, illetve pontozni őket. Az újonnan alakult, a témához kapcsolódó oldakat is megemlíteném. A fontos, érdekes és közhasznú információkat egy helyre gyűjteném. Mindenképpen kell biztosítanom egy kapcsolatok menüpontot, ahol bármikor elérhetnek és feltehetik kérdéseiket. Ha lehetőségem van rá, akkor biztosítanék letölthető zenéket, filmeket, videókat. Ha erre nem adódik lehetőségem, akkor az ezeket biztosító linkeket gyűjteném az olvasóknak egybe. Lenne egy olyan része is az oldalnak, ahol a témáról írok. (pl. élete, munkássága, filmjei, zenéi, fontosabb évszámok, érdekességek stb.)

Elfogyott kreativitás... 

Ha már nincs elég kreatív felhasználóm és kezdenek ellaposodni a dolgok, akkor esetleg egy nyereményjátékkal kelteném fel az érdeklődést, vagy feladványokkal. Esetleg versenyt hirdetnék a  felhasználók között, vagy a segítségüket kérném egy új dizájn vagy logikai elrendezés létrehozásában. Pl. a felhasználók feladata az lenne, hogy csináljanak egy új fejlécet, bannert és akié a legjobb, annak a munkáját kiteszem az oldalra. Találkozókat, közös programokat szerveznék, de mindig szem előtt tartanám, hogy folyton kérdezgessen a felhasználókat, hogy myieln igényeik és elvárásaik vannak, esetleg ötleteik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése